- Felkelni!
Ez az ordítozás már tíz perce visszhangzott az emeleti folyosón. Kovács tanár úr eltökélt szándéka volt, hogy az összes fiút kirángassa az ágyból - hét órakor. Érthető tehát, ha nem mindenki kezdte határtalanul boldogan táborozásunk első, teljes napját. Magamat inkább azok közé sorolnám, akik csendesen eltűrték az igencsak korai ébresztőt.
Miközben - úgy ahogy voltam, sulipólóban és rövid gatyában - az emeleti mosdóba tartottam, komoly erőfeszítésekbe került, hogy ébren tartsam magam. De ha utólag visszagondoltam a tegnap estére, megérte hajnal háromig fennmaradni - még így is. Fogat mostam, és kétszer is jéghideg vizet fröcsköltem az arcomra. Kócos hajamat igyekeztem tűrhetően lófarokba kötni, és hálát adtam az égnek, hogy senki nem jött szembe a folyosón.
- Hát te hol jártál? - nézett rám kérdőn Panka, miközben elfojtott egy ásítást. Hason fekve, nyakig betakarózva hevert az ágyán és látszólag csak a legutóbbi parancsszóra ébredhetett.
- Csak a szokásos reggeli rituálé... - legyintettem és bőröndöm mellé guggoltam. A szobánk egy szem ablakán kósza napsugarak tévedtek be, s ebből jó időre következtettem. Farmer halásznadrágot és kockás blúzt húztam. Panka idő közben visszatért a mosdóból és elmélyülten kotorászott pólói között.
- Én a helyedben a kéket venném fel! - böktem rá egy csinos, halványkék színű topra. Helyeslően bólintott. Befontam a hajam, és korrektorral eltüntettem néhány makacs pattanást.
Hamarosan felcsendült a reggelihez hívó nóta, s mi - a fiúk tömege által sodorva - el is jutottunk az ebédlőbe. Minden asztal hat személyes volt, és hiába volt belőle rengeteg, a tábor lakói szinte az összes helyet megtöltötték. A bejárattól jobbra, egy hosszú asztalnál ültek a kísérő tanárok. Szemben volt két ablak. Egyiken kiadták a kaját, a másikon beadhattad a - remélhetőleg üres - tálcád. Beálltunk a hosszan kígyózó sorba. Előttem egy ismeretlen lány álldogált, de mivel úgy látszott, van társasága, nem állt szándékomban megszólítani. Miközben várakoztunk, Erikát kerestem. Hamar ráakadtam részben az extra rövid szoknya, részben a harsány, gigantikus méreteket öltő, neon zöld virág miatt, melyen a hajába rakott. Három fiúval folytatott eszmecserét és minduntalan haját csavargatta. Kicsit bántott a tudat, hogy a fiúk közt Áront pillantottam meg. Azt az Áront, akivel tegnap még annyira jól szórakoztam a vonaton. Elfordítottam a fejem és fehér tornacipőmet bámultam. Mikor végre sorra kerültem, meg sem várva Pankát, a sarokban álló, üres asztalhoz indultam. Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik asztalfőn, ahonnan pont megfelelő rálátás nyílt Erikára és a köré gyűlt kisebb tömegre. Egyáltalán nem értettem, mit esznek rajta. Nem mondanám, hogy szebb vagyok, de Erikából csak úgy süt a rosszindulat és a lenézés, ami rólam nem mondható el. Kezdtem komolyan elkeseredni. Miért pont egy Erika típusú lány kell az összes srácnak?!
- Jól vagy?
- Azt hiszem - válaszoltam csendesen és tekintetemet a reggelimre kormányoztam.
- Ugye tudod, hogy már vagy egy perce Erikát bámultad - mondta Panka és belekóstolt a rántottába.
- Miért van ez, Panka? Miért Erika kell az összes fiúnak? Mi olyan jó benne? - kérdeztem és hangomból egyértelműen kicsengett a féltékenység.
- Nos, talán ha beszereznél egy vörös rúzst, egy fekete tust, és egy olyan rövid szoknyát, amiből épp hogy nem lóg ki a segged, sokkal nagyobb sikered lenne! Most komolyan, Málna - nézett rám értetlenül - miért pont rá akarnál hasonlítani? Tudom a módját, hogy hogyan lehetnél népszerűbb, ha ez a vágyad.
- Nem egészen - mondtam halkan - csak egyszerűen nem értem ezt az egészet.
- Tudod mit? Lépj be a csapatba! Kellesz nekik, mert jó vagy! Ha többen látják, hogy jó vagy, többnek fogsz kelleni!
- Haha... Tudod, hogy nem ez a baj, csak...
- Nincs csak! - szakított félbe - Szerinted én értem, hogy miért van ez? Nem. De te tényleg arra vágysz, hogy egy fiú csak azt lássa belőled, amit a rövid kis szoknyáid és a mélyen dekoltált felsőid mutatnak?
Megráztam a fejem. Tényleg nem akartam és igazság szerint arra sem vágytam túlságosan, hogy körülzsongjanak a srácok. Magamba lapátoltam a rántottát és egy húzásra megittam az össze teát.
- Na, és most, hogy teli van a gyomrod, és nem rinyálsz az ilyen kis picsák miatt, hajlandó vagy normális dolgokról beszélni?
- Normális? Ugyan kérlek, ez a jelző nem nagyon illik bele a mi köreinkbe...
Felnevettünk és minden feszültségem elpárolgott. Kovács tanárúr felállt, és beszélni kezdett:
- Hé, gyerekek! Hahó! Egy kis figyelmet, ha lehet... - idegesen meglazította nyakkendőjét. - Na, szóval akkor kezdeném is. Tehát, az első dolog, amire kitérek a mai nap programja. Egyszer mondom el, úgyhogy ajánlom, hogy figyeljetek egy kicsit jobban!
Szemüvege fölött egy meglehetősen hangos társaságra pillantott.
- Megköszönném, ha megtisztelnétek a figyelmetekkel! Köszönöm. Nos, akkor a lényeg az, hogy kilenc, azaz kilenc órakor minden osztály legyen a focipálya melletti réten. Itt majd ismertetjük a további történéseket. Addig pedig mindenki menjen, és rakjon rendet, mert az a ház, ami nem felel meg... no, mindegy erről majd később még beszélni fogok. A lényeg, hogy én a helyetekben összepakolnék... Mehettek is!
El sem tudtam képzelni, hogy mire gondol. Persze hallottam a gólyatáboros szívatásokról, meg egyéb aranyos kis átverésekről, de mi köze van ennek a szobáinkhoz, és főként, miért szív majd az egész ház, ha egy ember nem képes rendet rakni? Zsebre dugtam a kezem és Pankával a jobbomon kisétáltam a tömeggel együtt.
- Szerinted hol töltötte az éjszakát?
- Inkább nem találgatok, ha nem haragszol.
Megbotránkozott arcot vágtam, mire újra felnevettünk. De tényleg nem volt ötletem. Azt, hogy a fiúknál, még Erikából sem néztem ki. A gyerekek mind szétszéledtek, ahogy elhagyták az épületet.
- Hé, Panka!
Bence a többi srác társaságában ácsorgott.
- Vajon mit akarhat? - tűnődött - Esküszöm, hogy két szónál többet nem beszélünk hetente.
- Hát, legjobb lesz, ha megkérdezed. Menj csak!
Gyanakodva mért végig, majd bólintott és a fiúk irányába szaladt. Hát egyedül maradtam. A kis erdő felé vettem az irányt. Pontosabban az előtte fekvő, kis tisztásra. Leheveredtem a fűbe, és behunytam a szemem. Még negyed órám volt. Nem számítottam sok jóra az össznépi programokat illetően, de kibújni nem tudtam. A focipálya felől harsány kiáltásokat hallottam. Felálltam és elindultam. Soha nem voltam népszerű. Most pedig, hogy az osztályba járó fiúk egyik erős klikkje ajánlotta fel nekem a lehetőséget, nem mondhattam nemet. A padok mellett elhaladva egyenesen Csaba felé igyekeztem. Úgy vettem észre, ő a góré. Szó nélkül léptem fel a betonozott pályára, és nem érdekelt, hogy éppen játékban vannak. Megálltam előtte.
- Legyen.
Kérdőn nézett rám.
- Úgy értem, belépek. A csapatba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Imádlak titekeet!! *.* <3