2013. augusztus 20., kedd

I. / 7. rész * Úgy változom, akár az idő

Drága olvasóim!
Újabb rész. Ez most jóval hosszabb, mint az előzőek, mert hirtelen nagy kedvem támadt írni. 
Létrehoztam egy chatboxot az oldalnak. Várom a véleményeiteket!
Eszti :)

~~~~~~~~~~~~~

Kelletlenül kapcsoltam ki az ébresztést. A tegnapi esetből okulva, úgy döntöttem, hogy inkább magamtól kelek fel. Óvatosan lemásztam a létrán. Fehér sortot és lila topot vettem, majd belebújtam a fehér tornacipőmbe. Fésűmmel gyorsan végigszántottam gubancos hajamat, és úgy döntöttem, ma leengedve hagyom.
Az órám háromnegyed hetet mutatott. Talán túl korán keltem! 
Azon tűnődtem, vajon ma milyen újabb hülyeséggel állnak elő a tanárok. A faházak előtti, fehér köves úton sétáltam. A tábor csendes volt, csupán a tanárok háza előtti verandán láttam néhány mozgó alakot. Úgy döntöttem, tüzetesebben is átvizsgálom a terepet, ha már itt vagyok. Végigsétáltam az úton, míg el nem értem az utolsó házat. Az apró kövek a rétbe torkollottak. A réten túl a kiserdő. A tábor hátsó határa.
Megálltam. Jobbra és balra is házak húzódtak. Öt itt, öt ott.
Átvágtam a réten és balra fordultam, hogy a focipályához érjek. Minden olyan csendes volt. Nagyot ásítottam. Átvágtam a pályán is. A játszótérre igyekeztem.
Elégedetten rogytam le az egyik hintába. Lábaimmal aprókat hajtottam magamon, a szél a hajamba kapott. Velem szemben állt a büfé, ütött-kopott festményekkel díszítve.
Fél nyolc.
Lefékeztem és kiszálltam a hintából. Furcsa érzés volt újra szilárd talajt érinteni a lábammal. A repülés érzése valahogy sokkal jobban vonzott. Hisz akkor ott lehettem volna, ahol csak akarok.
Erre a gondolatra előhúztam a zsebemből a telefonom. Anya ilyenkor már ébren van. Megérintettem a hívógombot és a fülemhez emeltem.
- Szervusz kincsem! Na, hogy érzed magad? Milyenek a többiek? Milyen a tábor? És a kaja?
A kérdések csak úgy záporoztak belőle. Nagyot sóhajtottam és elmosolyodtam. Hát igen, az anyák már csak ilyenek.
- Hé, hé, anya! Nyugi! Mindent elmesélek, ha végre szóhoz jutok.
- Persze, persze!
- Na, szóval. Jól érzem magam, bár az egyetlen lány, aki itt tartózkodik az osztályból, botrányos. Viszont van egy lány, akivel egész jóban vagyok. A többiek normálisak.
- Ez szuper! És a fiúk?
Éreztem. Ez a kérdés mostanában elég gyakran került terítékre.
- Hát - vontam meg a vállam - sokan vannak. És bevettek a focicsapatba.
Szerencsére ennyiben hagyta.
- A kaja pedig borzalmas! - tettem hozzá.
- Hiányzol!
- Te is nekem! Ádám?
- Épp most reggelizett.
A hangszórókból felcsendült az ismerős dallam.
- Ne haragudj, anya, de most mennem kell! Kérlek öleld meg - helyettem is.
- Úgy lesz! Vigyázz magadra!
- Szeretlek! Szia!
Letettem a telefont és az ebédlő felé vettem az irányt. A tábor már közel sem volt olyan békés. A házakból álmos gyerekek szivárogtak elő, párnáktól gyűrött arccal.
- Hová tűntél?
- Csak telefonáltam.
Panka vigyorogva bólintott.
- Most meg mi van? Már azt sem lehet?
- Ugye tudod, hogy beszéltél álmodban.
Lehajtottam a fejem.
- És mit mondtam? - kérdeztem halkabban.
Vigyora még szélesebben terült el arcán és bizalmasan a fülemhez hajolt.
- Hát, ha jól hallottam, szólongattál valakit. Egy fiút. Az osztályodból.
Sejtettem. Már csak azért fohászkodtam, hogy Erika még véletlenül sem volt fültanúja.

* * *

Elmélázva caplattam Panka mellett a betonút szélén. Vállamon a virágmintás táskám lógott, benne naptej, törölköző, pénztárca, és a mappám. Vízi csapatversenyek. Ez volt a délutáni program.
A Nap ragyogóan világította be az eget, felhőket sehol sem láttam. Derekamon mégis fekete kardigán lógott. Sose lehet tudni.
Magas nyárfa alá terítettük a törölközőinket. Kibújtam a sortomból és táskámat az ölembe húzva leültem. Levettem a topomat is és bekentem magam.
- Jössz?
Felálltam. A többiek a parton gyülekeztek. A gyér fű lassan homokká vált, majd a víz alá merült.
Zoli bokáig állt a tóban, karján neonsárga szalagot viselt. Mintha nem ismernénk fel...
- Hé! Gyerekek! Egy kis figyelmet, ha lehet!
A középkorú nő kivált a diákgyűrűből és hangosan beszélni kezdett. Piros térdnadrágot és fehér felsőt viselt. Fején baseball sapka.
- Az első feladvány a torony nevet viseli. Rendeződjetek osztályonként. A víz maximum a legalsó ember nyakáig érhet. Magyarul a feladat,hogy minden osztály legalább egy három ember magas tornyot ,,építsen".
Összeszorult a gyomrom. Lány vagyok. Ez pedig egyenlő a torony tetejével. Szuper! 
- Na, ki lesz alul?
- Én Olivérre voksolok!
A fiúk őrült szervezkedésben törtek ki. Csípőre tett kézzel álltam és hallgattam.
- Hé, Málna! 
- Igen?
Igen? Nem. Nem! Erika kifejezéstelen arccal lépett oda hozzám. Hófehér bikinit viselt, haját copfba fogta.
- Ha nem bánod én lennék a tetején. Tudod, én törékeny vagyok. Félek, hogy összeroppantasz.
Legszívesebben bepancsoltam volna neki. Körmeimet a csípőmön ormótlankodó zsírpárnába vájtam. Mosolyt erőltettem az arcomra.
- Én is így gondoltam. Nem szívesen lennék legfelül. Onnan esel a legnagyobbat. 
Rákacsintottam, majd hátat fordítottam neki. Egyszer széttépem, az tuti!
Végül Olivér került legalulra, aztán én és Erika. Megigazítottam a melltartóm és besétáltam a hűs vízbe. A probléma csupán az volt, hogy a víz, ami Olivérnek nyakig ért, engem teljesen ellepett. Az utolsó pár métert már úszva tettem meg. Megragadtam Olivér vállát.
- Oké. Próbáljuk meg!

* * *

Több sikertelen és néhány sikeres próbálkozás után, végül 6 pontot kaptunk - a tízből.
A többi feladat elég egyszerűnek bizonyult: Versenyfutás a vízben, szinkron-kézenállás, homokvár építés. A negyven pontból huszonnyolcat szereztünk. Ezzel egyenlőre a harmadik helyen álltunk.
Mire a vetélkedő véget ért, az ég beszürkült. A víz hullámokat hányt - egészen a kopottas pázsitig kivetette őket. Már indulni készülődtünk. Táskámmal az ölemben ültem a nedves homokon. A fekete kardigánt szorosan összehúztam magamon. Hajam még nedvesen táncolt a parti szél fuvallatában.
- Indulás!
Felálltam, és leporoltam a fenekem. Vállamra vetettem a táskát és megindultam a többiek után. 
Út közben a gombjaimmal babráltam. Papucsom ütemesen csattogott, mikor léptem. Az égen sötét felhők gyülekeztek. Esni fog!
Besétáltam a rozsdás, zöld kapun. Mindenki a házakba igyekezett. 
Táskámat egy laza mozdulattal felhajítottam az emeleti ágyra. Erika rövid, fekete szoknyát és Amerika-mintás felsőt vett, majd ki is viharzott a szobából.
Panka megint a könyvébe mélyedt.
- Csabát hívtam, ugye? - kérdeztem halkan. Felnézett és behajtotta a könyv fedelét. A kifestett arcú, lándzsás kisfiúk arca elszántan nézett előre.
- Figyelj, ha már így alakult, mesélj el mindent. 
- Nem igazán tudok mit mondani.
Leültem mellé, és összekulcsolt kezeimet ölembe ejtettem.
- Nem értem, mi ez. Kedvelem. Á, az egész olyan zavaros - sóhajtottam.
- Ilyen a szerelem.
- Hogy mi?! Neem! Nem, nem és nem! Nem lehetek szerelmes. Alig két napja ismerem.
Megvonta a vállát és elterült az ágyon.
- Hát én nem tudhatom. De majd figyellek, és hamar kiderül.
Ismét felsóhajtottam. Gondolataim egyre inkább Csaba felé kalandoztak. Napbarnított bőrére, fekete hajára, ahogy a napfény megcsillan... Eszednél vagy? Most azonnal hagyd abba! - figyelmeztettem magamat és felpattantam. Felpattantam volna, de fejem az emeleti ágy tartógerendáiba ütközött.
- Áuu!
Sajgó fejemet simogattam és magamban szitkozódtam.
- Jól vagy?
- Soha jobban! - mormoltam és kibújtam a nadrágomból. Előhalásztam a hosszú farmeromat és egy pólót.
Az eső épp akkor kezdett szemerkélni, mikor a vacsorára hívó zene felcsendült.
- Gyere!
Panka a félig nyitott ajtóban állt. Megráztam a fejem és visszahúztam a függönyöket. Felhúztam a tornacipőm. Nem voltam éhes. Sőt, inkább a hányinger kerülgetett.
Copfba rendeztem kócos tincseimet és becsaptam magam után az ajtót.
A verandán ácsorogtam, vállamat az egyik tartóoszlopnak támasztva. Ma este nincs foci. Nincs hintázás a játszótéren. Bent rekedünk a házakban. Remek!
Még akkor is ott álltam, mikor a többiek eszeveszetten rohantak a házaik felé. Szorosabbra húztam magamon a fekete kardigánt. Az eső megállíthatatlanul zuhogott. A cseppek felcsaptak a lépcsőfokokról és apró pettyeket áztattak a cipőmre.
Már egész sötét volt, mikor fellépdeltem az emeletre.
Magamhoz vettem a neszeszeremet, a törölközőt és elindultam a zuhanyzóba.
Kellemes, meleg pára lengte be a helyiséget. Megengedtem a forró vizet és beálltam alá. Jóleső érzés futott végig a testemen, ahogy a vízcseppek felmelegítettek.
Törölközőbe csavartam magam és összepakoltam a holmijaim.
Kiléptem az ajtón és végigosontam a folyosón. Már tíz órára járt. A szobákból hangos nevetés és tompa beszélgetések zaja szűrődött ki. Az egyik ajtó nyikorogva kitárult.
- Helló!
- Szia!
Egy szál törölközőben álltam, a folyosó kellős közepén, és Csabával beszéltem. Tekintete végigkúszott rajtam.
- Menj csak.
- Köszi - nevettem zavartan - már kezdett kínossá válni.
Megszaporáztam a lépteimet és besurrantam az ajtónkon.
Gyorsan felhúztam a sortot és a felsőt, majd felmásztam és nyakig magamra húztam a takarót. Panka megint olvasott. Erika nem volt sehol. Délután óta nem is láttam.
Gyomrom hangosan megkordult. Hát igen, hiába szar a kaja, valamit mégis ennem kell!
Behunytam a szemem és próbáltam elaludni.

* * *

Csütörtök. Egy újabb nap. Az ébresztőm ismét fél hétkor zendített rá. Ahogy lenéztem, láttam Erikát. Aludt. Nem emlékeztem arra, hogyan került vissza a szobába. Lemásztam és kinéztem az ablakon. Az eső még mindig szemerkélt. Kénytelen leszek a házban maradni.
Farmert és csíkos, vékony pulóvert húztam. Bekötöttem a cipőmet. A szemembe lógó tincseket összefontam és oldalra tűztem.
Az emeleti folyosón kódorogtam. Fel, s alá. Lábaimat pontosan egymás elé raktam.
Hét óra. Negyed nyolc.
Egy álmos alak lépett ki a negyedik szobából, ami az emeleten volt. Fejét lehajtotta így először nem ismertem fel.
- Jó reggelt! - köszöntem. 
Felemelte a fejét és elmosolyodott.
- Neked is. És bocsánat. Még egyszer.
- Már rég kijavítottam - mosolyogtam vissza.
- Hova mész?
- Már egy ideje itt sétálok. Faltól falig.
- Nem hangzik túl érdekesnek.
Vállat vontam. Nem, nem volt az.
- Mit gondolsz, menni fog?
- Mi?
- A tánc. Lehet, hogy ez a koreográfia túl bonyolult ezeknek. - fejemmel az egyik ajtó felé intettem.
- Hát, én nem tudom. De neked jól megy.
- Táncolok. Vagyis táncoltam.
- Á, így már érthető.
Szemét a plafonon járatta.
- És te? Merre indultál.
- Sétálni.
- Esik.
- Tudom.
Felhúzta a kapucniját és intett egyet. Még láttam, amint eltűnik a lépcső végében. Fura egy srác.
Zsebre dugtam a kezem és folytattam a járkálást. A gyomrom kavargott az éhségtől.
Ezen a reggeli sem segített. A felvágottas kenyér, a teával együtt, kikívánkozott. Az eső elállt, a fű nedvesen csillogott. Pankával a büféhez tartottunk.
- Nem vagy túl jó kedvedben!
A fehér kavicsokat rugdaltam. Összébb húztam magamon a farmerkabátot.
- Furcsa. Pedig szeretem, ha esőre áll az idő.
- Mit lehet ebben szeretni? - értetlenkedett - Nedves és hideg.
Megérkeztünk. A sor nem volt hosszú, de még így is tíz percet várakoztunk. Egy csapat fiú, akik előttünk álltak, szinte az egész készletet felvásárolták.
- És hotdog? - kérdeztem már-már kétségbeesve. A büfés a fejét csóválta.
- Én esküszöm, hogy az összeset...
Panka csitítóan a vállamra tette a kezét.
- Elnézést. Csak éhes vagyok.
- Maradt még egy pizza, ha az megfelel.
Hálásan bólintottam.
Miközben elégedetten majszoltam a zsákmányomat, Panka a táncukról mesélt. Semmi kétség - sokkal jobban álltak, mint mi.

* * *

Ebéd után az osztály az ebédlőben maradt. A fiúk a fal mellé tolták az asztalokat és székeket.
- No, akkor! Álljatok be!
Zoli felült az egyik asztal tetejére és kárörvendően vigyorgott ránk.
Minden tehetségemet összeszedtem a mai próbán. Még két napunk maradt. A fiúk többsége azonban még szombat délután sem vette komolyan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése


Imádlak titekeet!! *.* <3