2014. augusztus 15., péntek

I. / 25. rész * Vörös

Drága Olvasóim!
A kitartásotok határtalan, habár nem érdemlem meg a hűségeteket! A mentségemre a rengeteg utazáson és a lustaságon kívül nem nagyon tudok mást felhozni! De itt az új rész, remélem kicsit felráz majd titeket, és emlékeztek majd, hogy még létezem! :) 
Nagyon örülök az új feliratkozóknak, az új jövevényeknek, kommentelőknek! <3
Imádlak titeket!
Eszti :)

~~~~~~~~~~~~~~~~~


- Mi a franc!? – nyögte Krisztián röhögve.
- Úgy tűnik, megvan az osztály első szerelmespárja! – nevettem fel, majd még mindig Krisztián karját szorongatva magam után húztam a díszterem felé.
Odabent három embert találtunk: Az ofőt, egy alacsony, narancsvörös hajú nőt, és Petit. Megtorpantam az ajtóban és kérdőn néztem a tizenegyedikes srácra. Nem értettem, mit keres itt, aztán bevillant valami.
- Fogd!
Krisztián kezébe nyomtam a hátizsákom és előrángattam belőle a szövegkönyvem. Leültem a nézőtér egyik kipárnázott székére és felcsaptam valahol közép tájt. „– Megvan a hatalmad, hogy mindent jobbá tegyél, de te mégis eldobod! Mindent eldobsz! De mégis miért? / Nate közelebb lép; a vörös lány hátrál /” – olvastam a sorokat. Vörös – ez a szó ugrált a szemem előtt szüntelen. Aztán felnéztem, a tekintetem összefonódott Petiével, és rájöttem. A darab róluk szól. Róla és Emeséről. Becsuktam a szövegkönyvet és összeszorult szívvel gondoltam a történet végére.
- Minden rendben?
Krisz hangja olyan távolinak tűnt, hogy először el sem hittem, hogy mellettem áll.
- Málna? – ismételgette a nevem egyre kétségbeesettebben.
- Jól vagyok – mondtam végül halkan.
- Aha, persze! Nekem meg minden vágyam szerepelni ebben a baromságban! – forgatta a szemét. – Gyere! Hulla sápadt vagy!
Krisztián kikísért a folyosóra. Az ismerős zajok, a cipők dobogása kicsit visszarázott a valóságba.
- Me… meg kell találnom Kírát! Most! – mondtam gyorsan, majd sietve elindultam lefelé, a földszintre, ahol utoljára láttam. Éreztem, hogy Krisztián a sarkamban van. Kétségbeesetten köröztem az aulában. Egyszer csak elvesztettem az egyensúlyom és éreztem, ahogy a padló felé zuhanok.
- Rasp? Jól vagy? Bocs, csak úgy rohantál, én meg éppen léptem és átestél rajtam.
Csaba erős karjai talpra állítottak, de annyira rettegtem, hogy még az a tény sem boldogított, hogy éppen csak tíz centire vagyok tökéletes vonásaitól.
- Kérlek! – bontakoztam ki a markából. – Láttad Kírát?
- Valami gáz van? – nézett rám kérdőn.
- Valami csajos cucc!
Krisztián megfogta a karom és arrébb húzott az aula kellős közepéből. Csaba összeráncolt homlokkal, bosszúsan nézett utánunk.
- Elárulnád végre, hogy mi folyik itt?
- Meg fog halni! – néztem fel Krisztián mély, barna szemeibe, és éreztem, ahogy saját, kék szempárom könnyekkel telik meg.
- Ki? Málna mégis mi a fene ütött beléd?
- Peti! Ugye olvastad a szövegkönyvet? Ugye tudod mi a vége?
- A lány feláldozza magát, a srác meg öngyilkos lesz, mert nem tud élni a lány nélkül? Igen olvastam, de még mindig nem értelek! És ki a franc az a Peti?!
- Ő írta a darabot! És a vörös lány, tudod, aki feláldozza magát, ő Emese! Ez a darab róluk szól! És van egy nagyon rossz előérzetem!
A könnyeim patakokban csordultak végig az arcomon. A tehetetlenség és kétségbeesés könnyei voltak ezek. Krisztián tanácstalanul ácsorgott mellettem, míg végül átkarolta a vállamat és egy üres padhoz vezetett.
- Oké, először is, nyugodj meg! Másodszor pedig, honnan jött ez az egész?
Megtöröltem az arcom, és kezdtem kicsit lehiggadni.
- Hát, Peti teljesen bele van esve Emesébe! Nem tudom mióta, nem tudom, hogyan, vagy egyáltalán semmit nem tudok a kapcsolatukról, csak annyit, hogy volt. De Emese szakított vele valamiért, amit Peti nem nagyon vesz tudomásul, és mióta Musi összejött Balázzsal csak minden rosszabb lett! – hadartam.
- Aha.
Krisz az ölébe ejtette a kezeit és maga elé bámult.
- Nem értem miért halna meg a srác. Ez csak egy darab, Málna! Ráadásul egy olyan darab, amit az igazgatóság jóváhagyott egy iskolai előadásra!
Volt valami abban, amit mondott, de a bensőm mégsem hagyott nyugodni.
- Kíra! Hála az égnek! – kiáltottam fel, mikor megpillantottam a barátnőmet a folyosó felől közeledni.
- Málna? – sietett oda hozzánk. – Málna mi a baj? Mit csináltál? – nézett Kriszre.
- Én semmit – emelte magasba a karjait védekezőn Krisztián. Kíra a jól ismert ’még nem végeztünk’ pillantással nézett Krisztiánra, majd hozzám fordult.
- Mi az, Málna?
- Semmi, semmi! – töröltem meg ismét az arcom. – Csak kicsit túlreagáltam a dolgot!
- Van ennek a dolognak bármi köze a színdarabhoz, és hogy Petit a díszteremben találtam?
- Szóval szerinted is… - kezdtem, de Kíra félbe szakított.
- Meg kell találnunk Emesét!

* * *

- Ennek semmi értelme! – mondta Emese halkan mikor végigolvasta a szövegkönyvet. – Ismerem ez a darabot! Talán jobban, mint bárki más.
- Ezt meg hogy érted? –kérdezte Kíra.
- A nyáron írta. Egy héttel azelőtt fejezte be, mielőtt szakítottunk. Pontosabban, mielőtt szakítottam vele.
- És?
Láttam, ahogy Kíra arcán egyre inkább megmutatkozik a kíváncsiság és az aggodalom.
- Akkor még egészen más volt a történet. De ugyan annak a darabnak kell lennie, mivel a szereplők megegyeznek – sóhajtott fel Emese.
- Kérdezhetek valamit?
Mindkét szempár rám szegeződött, mivel mióta bejöttünk a mosdóba egyetlen szót sem szóltam. A hallgatást engedélynek vettem.
- Miért szakítottál vele?
Ahogy megláttam Emese arcát, rögtön meg is bántam, hogy nem maradtam csendben.
- Most… most inkább megyek. Még a végén lekésitek miattam a válogatást! Sok sikert! – mondta gyorsan Emese, majd elhagyta a lánymosdót.
Kíra és én aggodalommal telve néztünk össze. Végül ő szólalt meg elsőként.
- Gyere! Szerezzük meg azt a főszerepet!
- És ez hogyan segít rajtunk? – néztem fel rá a sarokból, amelyben ücsörögtem.
- Talán van esélyünk változtatni – vonta meg a vállát. – Beszélned kell Krisszel. Kell egy Nate, akiben bízhatunk.
- Nem ígérek semmit – mondtam bizonytalanul.
- Bízz bennem! Rád hallgatni fog! – mosolyodott el, majd talpra állított.
Épp hogy csak beestünk a válogatás kezdete előtt. Beültünk a leghátsó sorba a balhés fiúk mellé, és a szövegkönyveket szorongatva vártunk.
- Nos, most, hogy mindenki itt van, - nézett ránk az ofő szúrós szemmel - bemutatom Jakab tanárnőt, az iskola dráma tanárát - mutatott a vörös hajú, elég unszimpatikus nőre. - Ő pedig itt Völgyi Péter, a darab szerzője.
Kírával egyszerre fordultunk egymás felé.
- Innen át is adom az irányítást Jakab tanárnőnek.
Kovács tanár úr megköszörülte a torkát aztán leült a zongoraszékre és összefonta a karjait.
- Kedveskéim, mi még nem ismerjük egymást!
Jakab tanárnő biztatónak szánt vicsort villantott felénk, amitől az összes szőr felállt a hátamon. Kíra is hasonlóan érezhetett, mert összerándult mellettem.
- Azt szeretném kérni, hogy a fiúk üljenek át a bal nézőtérre, a lányok pedig maradjanak jobb oldalt.
Gyorsan felálltam és igyekeztem elkapni Krisztiánt a fiúk közt. Nem sikerült. Csalódottan baktattam az első sorhoz és lehuppantam Vera mellé.
- Sírtál? – szegezte nekem a kérdést, holott még csak rá sem néztem.
- Nem, csak megkönnyeztem, hogy az udvaron telibe talált egy sáros focilabda – hazudtam. Magam is meglepődtem, milyen könnyen ment.
Mielőtt Vera tovább kérdezősködhetett volna, Jakab tanárnő a színpad felé terelt minket.
- Gyerünk, hölgyek, frissen, vidáman! Főszerepre megyünk, nem igaz? – tapsolt.
Felálltam Vera és Kíra közé, a szövegkönyvemet markolva, és igyekeztem kerülni Peti tekintetét.
- Mint tudjátok, ez egy musical, ami annyit takar, hogy énekelni kell. Ugyan lehet, hogy erre nem kerül majd sor a rövid idő miatt, de minden esetre olyan szereplőket válogatunk be, akik azért tudnak produkálni pár tiszta hangot! – folytatta a drámatanárnő.
- Akkor azt hiszem, nem engem keres – nevetett fel Léna, majd Vera is csatlakozott.
- Nos, kettő kiesett. Maradt három. Nem túl jó arány, de csak két jó hang kell. Mindhárman elénekelitek majd ugyanazt a számot, és meglátjuk ki a legígéretesebb. Egyeztessetek, addig pedig jöjjenek a fiúk!
Amíg Jakab tanárnő minden fiút a színpadra terelt, mi, hárman a díszterem végébe sétáltunk.
- Read all about it! Teljes mértékben! Nem mondhatjátok, hogy nem ismeritek, mert úgyis tudom, hogy hazudtok! – nézett ránk Kíra.
- Én nem akarom a főszerepet. Felőlem kinyírhatjátok egymást érte! Bár arra úgysem kerülne sor, hiszen annyira szeretitek egymást! – gúnyolódott Erika.
- Lehetne, hogy ne most add elő magad? Nem tudod, mibe keveredtünk! – nézett rá Kíra hatalmas szemekkel.
- Akkor talán elárulhatnád – forgatta a szemét Erika. – Bár jobban meggondolva nem nagyon érdekel – vonta meg a vállát, majd egyszerűen visszasétált, és leült az első sorba.
- Kíra neked kell vállalnod! Te jobb vagy ebben! Veled Krisz is szívesebben belemegy a dologba.
- Ezt meg hogy érted?
- Hát, nem is tudom. Szerintem tetszel neki – vontam vállat.
- Akár így van, akár nem, most már Csanáddal járok – mondta Kíra. – És azt hiszem ez az egyik legjobb dolog, ami ebben a suliban történt velem.
- És mi a másik?
- Hogy megismerhettelek – mosolyodott el, majd jó szorosan megölelt. – De most csináljuk meg!
- Még mindig nem értem pontosan, mit akarsz csinálni.
- Hát, ez azért van, mert én sem tudom, mit fogok csinálni. Talán jobb lenne, ha bevonnánk valakit, aki okosabb, és bölcsebb, mint mi.
- Hogy érted?

- Szerintem a legjobb az lenne, ha szólnánk egy tanárnak – nézett rám Kíra komolyan.

* * *

- Gyerekek, biztosíthatlak bennetek, hogy semmi ilyesmi nem fog történni! - mondta Jakab tanárnő lekezelő mosollyal az arcán. - Túlságosan beleéltétek magatokat a történetbe! Most pedig visszatérhetnénk a próbához?
Faképnél hagyott minket, és visszacsoszogott az osztályhoz. Kírával tehetetlenül álltunk a díszterem közepén.
- Nézd, ő felnőtt, ráadásul tanár! Biztos jobban átlátja a dolgokat, mint mi - mondtam némi bizonytalansággal a hangomban. - Ha valóban ezt akarná tenni, nem tárná nyilvánosság elé!
- Hacsak nem vár segítséget - mondta Kíra csendesen.
Az egész válogatás alatt Peti körül forogtak a gondolataim. Próbáltam őt megfejteni, de egy idő után már ránézni sem mertem, mert kínos volt, mikor a tekintetünk találkozott.
- Nos, Petivel úgy határoztunk, hogy Auróra szerepét Kelemen Kíra, Nate szerepét pedig Máday Krisztián kapja! - tapsikolt Jakab tanárnő. - Ezek a fontosabb alakítások, a többi részletkérdés!
Peti a színpad szélén ült és az osztályt mustrálta. A srácok cseppet sem zavartatták magukat, ugyan azt csinálták, amit mindig is. Egyetlen kivétellel.
Csanád a leghátsó sorban ült és a szemét végig Kírán tartotta, ahogy a lány végigszökdelt a dísztermen a drámatanárnő felé. Akaratlanul is elmosolyodtam.
A varázs azonban gyorsan tovaszállt, hiszen a következő pillanatban Csanád, három másik barom kíséretében, a földön landolt, hatalmas röhögéssel körítve. Ezután Csanád is újra kezdte az anyázást, amitől minden ismét olyan megszokottnak tűnt. Röhögve fordítottam a fejem a színpad felé, ahol az újdonsült főszereplők éppen Petivel beszélgettek. Ettől rögtön elszállt minden jókedvem, és csendben ültem tovább, amíg Kíra vissza nem jött.
- Peti téged akar a harmadik nagy szerepre.
Kérdőn pillantottam fel.
- Magyarul azt akarja, hogy én legyek a Sötétség?
- Nem. Te a Fény leszel. Erika lesz a Sötétség. Bár itt igazából a tónusotok döntött, ahogy ő fogalmazott.
- Hát, ha ezt akarja - vontam meg a vállam kételkedve.
- Gyere, beszélni akar veletek - húzott fel a székről Kíra, majd a színpad felé irányított.

* * *

Egy újabb, az eddigieknél jóval hosszabb péntek után megkönnyebbülés volt belesüppedni a kanapénk puha párnái közé. Kényelmesen elhelyezkedtem, és miközben a tévé halkan duruzsolt a háttérben, én Ádámot figyeltem, amint a dinoszauruszaival játszott. Apró kezeivel művészi gyorsasággal pakolgatta a játékait, miközben állathangokat adott ki, és vígan kacarászott.
- Milyen volt a válogatás? - hallottam anya hangját a konyha felől. Az orromba édes illat kúszott, így arra következtettem, hogy süteményt süt.
- Nem volt semmi különös! - kiáltottam vissza. - Kaptam egy kisebb szerepet.
- Na, ez nagyszerű hír!
Hangja most már a nappaliból szólt hozzám.
- Gyere, ünnepeljük meg egy kis pitével! Vettem hozzá fagyit is, és apátok bármikor hazaérhet!
Feltápázkodtam a kanapéról és átvonszoltam magam a konyhába. Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből Auróra és Nate sorsát, valamint Peti üres tekintetét, amivel a válogatás végén elköszönt tőlünk.
- Minden rendben van?
Anya aggódva nézett rám az asztal túloldaláról.
- Persze, csak fáradt vagyok!! - füllentettem. - Baj, ha ezt a szobámban eszem meg? - mutattam a tányéromon az érintetlen pitére.
- Nem, menj csak, drágám! - mosolygott anya.
Mikor magamra zártam a szobám ajtaját, rögtön a táskámért nyúltam. Kikerestem a szövegkönyvem és egy rózsaszín szövegkiemelővel leültem az ágyam szélére.

* * *

Másnap reggel a szövegkönyvvel a fejem alatt ébredtem. Kómásan vánszorogtam át a fürdőbe. Ahogy a tükörbe néztem, különös látvány fogadott. A rózsaszínű szövegkiemelő nem csak a papíron, de az arcomon is nyomot hagyott. Bosszúsan próbáltam eltávolítani a nyomokat.
A konyhába érve tipikus apu-reggeli illata fogadott, amitől mindjárt sokkal jobb kedvem lett. A serpenyőkben tükörtojás és sonka sercegett, apa pedig a kávéját kortyolgatva épp nutellás kenyeret kent Ádámnak.
- Jó reggelt, napsugaram! - üdvözölt, majd elnevette magát. - Bocs, ez nem igazán az én stílusom! Hogy aludtál?
- Hát, aludtam már jobban is! - feleltem ásítva.
- Azt látom! - mutatott az arcomra röhögve, ami arra utalt, hogy nem sikerült nyomtalanul eltüntetni az éjszaka maradványait.
Hirtelen valami puha kúszott a talpam alá. Rosy kényelmesen elhelyezkedett az étkező asztal alatt.
- Drágám, nem láttad a lila blézerem? - szegezte nekem a kérdést anya, mikor fél pár magassarkúban beugrált a konyhába. Gyorsan beleharapott a félig már elfogyasztott pirítósába, és nagyot kortyolt a teájából. Én tagadóan megráztam a fejem. Anya csalódottan felsóhajtott majd úgy, ahogy érkezett, féllábon távozott, hogy tovább keresse a ruhadarabot.
Apa az asztal közepére helyezte a serpenyőket, majd egy kosárban pirítósokat tett melléjük. Magának kávét, nekem pedig forró teát töltött, majd leült velem szemben.
- Min ügyködtél ilyen nagyon tegnap éjszaka?
- Csak a sulis színdarab - vontam vállat.
- A darab miatt zárkóztál be hatkor?
- Csak gyakorolni akartam.
- Málna még egy hónap van a bemutatóig, és te csak tegnap kaptad meg a szereped. Ennél jobban ismerlek.
Ha az apámmal beszélgettem, annak általában mindig az volt a vége, hogy kitálaltam. Igyekeztem ezt most elkerülni, mert nem akartam fölöslegesen felidegesíteni, de ugyanakkor minden egyes porcikám azt kívánta, hogy elmondhassam mire jöttünk rá.
- Na, hadd halljam! - mondta. - Nézd! Mosolygós bacon- tál! A hallgatásod kulcsa! - vigyorgott rám, majd elém tolta a megpakolt tányéromat. Felsóhajtottam.
- Tegyük fel, hogy valaki nagyon szerelmes belém - kezdtem.
- Tudtam, hogy nem kéne élve elengedni azt a Krisztián gyereket! - forgatta a szemét apa.
- Nem, nem róla beszélek, apa! Mondom, tegyük fel! - mondtam ingerülten majd egyben bekaptam egy baconszeletet.
- Jó, jó! Nyugodj meg! Nem vallatáson vagy! - mondta apa két falat közt. - Még bacont?
Egy pillanatig farkasszemet néztünk, aztán mindketten elnevettük magunkat.

2 megjegyzés:

  1. Ez zseniális rész lett. Nem tudok mást mondani. Kérlek szépen hozd a kővit *-*
    Ui.: bocsi h nem sikerült egy hosszabb komit összehoznom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, ne hülyéskedj, örülök, hogy komizol! :)) Igyekszem a kövivel ígérem :)

      Törlés


Imádlak titekeet!! *.* <3